Így alakul át a magyar egészségügy Takács Péter szerint

Így alakul át a magyar egészségügy Takács Péter szerint

Arra utalt az egészségügyi államtitkár egy minapi konferencián, hogy átalakulnak a kórházak funkcióikban, és számos ellátási helyen csökkenteni kell a kapacitásokat. Takács Péter azt is elárulta a Szabad Európa összefoglalója alapján, hogy szerinte a kamarai lobbi miatt törölték el a kötelező üzemorvosi vizsgálatot; élesen kritizálta az informatikai fejlesztéseket, és módosítana a most teljesen egységes orvosi bértáblán is. Azt is rögzítette, hogy továbbra is azt szeretné: háziorvosok lássák el az ügyeletet még akkor is, ha az átlagéletkoruk hatvan év körül van.

Átírja a kormány az egészségügy játékszabályait? Vagy mégis mire készül?

Átírja a kormány az egészségügy játékszabályait? Vagy mégis mire készül?

Fontos kulcsszóval lettek gazdagabbak az egészségügyben érdekelt szereplők: szektorsemleges finanszírozás. A magánszektor játékosai, az orvosok, illetve a betegek azonban a részleteket, a szándékot nem ismerik. Mind azt találgatják, mit fog jelenteni számukra a gyakorlatban a szektorsemleges finanszírozás alkalmazása. Erre készül ugyanis a kormány az egészségügyi államtitkár javaslata alapján. Egészségügyi szakértőkkel azt jártuk körül, hogy ha valóban ebbe az irányba is tesz lépéseket a kormány, akkor az mivel járhat a rendszerben résztvevők számára.

A szemünk előtt szűnnek meg kórházi ellátások

A szemünk előtt szűnnek meg kórházi ellátások

Orvoshiány miatt szeptemberig leáll Dunaújvárosban a tüdőgyógyászati járóbeteg-szakellátás - számolt be az RTL.hu. Az eset nem egyedülálló, február 21-én közel 30 határozat jelent meg leálló vagy szünetelő kórházi ellátásokról.

Megnyílhat az állami pénzcsap a magánklinikák előtt

Megnyílhat az állami pénzcsap a magánklinikák előtt

Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első részében Takács Péter egészégügyi államtitkár kedden bejelentett terveiről volt szó, melyek alapjaiban változtatnák meg a hazai egészségügyi rendszert, benne a közfinanszírozott és magánellátók viszonyát. A témáról Csiki Gergelyt, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét, lapigazgatóját kérdeztük. Az adás második részében arról beszéltünk, hogy visszaestek a Prémium Magyar Állampapír értékesítési számai, ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy csak a korábbiaknál alacsonyabb kamat a ludas. Ezzel kapcsolatban Árgyelán Ágnes, lapunk pénzügyi elemzője volt a vendégünk.

Kiderült: hatalmas változást tervez a kormány a magyar egészségügyben

Kiderült: hatalmas változást tervez a kormány a magyar egészségügyben

Jelenleg az állami és a magánegészségügy szétválasztásának vége felé járunk, és el fogjuk kezdeni a két szektor együttélését szabályozni - jelentette be Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Kórházszövetség keddi konferenciáján. Jelezte azt is az ágazatvezető: kormányzati döntés szükséges ahhoz, hogy mely magántulajdonú szolgáltatókat vonja be hosszú távon a közfinanszírozott ellátásba.

Hamarosan ismét extra pénzt kapnak a magyar kórházak

Hamarosan ismét extra pénzt kapnak a magyar kórházak

Az állami egészségügyi rendszer folyamatban lévő átalakításának jelenlegi állását összegezte Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár, aki a közeli és távolabbi terveket is megosztotta a Magyar Kórházszövetség keddi konferenciáján.

Keményen beleszállt az egészségügyi államtitkár a bérnővéreket közvetítő cégekbe

Keményen beleszállt az egészségügyi államtitkár a bérnővéreket közvetítő cégekbe

Az állami kórházakba munkaerő-közvetítő cégek által küldött bérnővérek alkalmazását megszüntette az állam, ennek következtében több osztály is csak részlegesen vagy teljesen leállt január elején. Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint szürkezónás foglalkoztatást számoltak fel: a munkaközvetítők állítólag zsarolták a kórházakat, a kiközvetített dolgozókat pedig kizsákmányolták.

Súlyos sérült betegek ellátása kerülhet veszélybe Budapesten

Súlyos sérült betegek ellátása kerülhet veszélybe Budapesten

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a napokban több olyan határozatot is kiadott, ami korlátozásokat rendel el bizonyos kórházak egyes osztályain. Kunetz Zsombor egészségügyi elemző az RTL Híradónak nyilatkozva azt emelte ki ezzel kapcsolatban, hogy Budán nincs más baleseti centrum ellátóhely, csak a János Kórház volt.

Az egészségügyi államtitkár szerint nem gond, ha Egerből Debrecenig kell utazni szemészeti ellátásért

Az egészségügyi államtitkár szerint nem gond, ha Egerből Debrecenig kell utazni szemészeti ellátásért

A hétvégén a Nemzeti Népegészségügyi Központ több, az egészségügyi ellátás részleges vagy teljes leállását érintő határozatot tett közzé honlapján. A leállásokra reagálva Takács Péter  egészségügyért felelős államtitkár a Népszavának azt mondta, ideiglenes intézkedésről van szó, beteg ellátatlanul nem marad.

Megjelent a kirúgott kórházvezetők listája

Megjelent a kirúgott kórházvezetők listája

Egy szerdai váratlan belügyminisztériumi közleményből derült ki, hogy huszonnégy kórházvezetőt menesztett a belügyminiszter és a megbízott Országos Kórházi Főigazgató, a neveket azonban nem közölték. A Népszava esti cikkében már megírta, hogy kiket érint a döntés.

Kórházak: a kormány meghozhatja a várva várt döntést

Kórházak: a kormány meghozhatja a várva várt döntést

November eleji kormányülésen dönthetnek a kórházi adósságok rendezéséről – tudta meg a Népszava. Ezt Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár jelentette be az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) Balatonalmádiban tartott szakmai rendezvényén.

Takács Péter parazitának nevezett egy sor magánegészségügyi szolgáltatót

Takács Péter parazitának nevezett egy sor magánegészségügyi szolgáltatót

Hevesen beleállt a magánegészségügyi ellátókba Takács Péter államtitkár, egy egyórás interjújában. A politikus szerint sok olyan szereplő van, aki nem hajlandó együttműködni az állami szereplőkkel. Takács azt állítja, hogy igazságtalanul kiválogatták a privát szereplők az olcsóbb műtéteket, míg a drágábbakat az államnak hagyták meg. Az egészségügyi államtitkár azt ígérte, hogy ezt a "parazitához" hasonló modellt megszüntetik a finanszírozás átalakításával.

Hatalmas változás jön a közegészségügyben: a kórházak kiszámlázzák a szövődmények ellátását

Hatalmas változás jön a közegészségügyben: a kórházak kiszámlázzák a szövődmények ellátását

Vége annak a gyakorlatnak, hogy a közegészségügy egyfajta ingyenes védőhálója lesz a magánegészségügynek, a magánbiztosítóknak helyt kell állniuk esetleges szövődmények kezeléséért, ennek ellenértékét a NEAK ki fogja számlázni - mondta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára a Portfolio Private Health Forum 2023 konferencián. A politikus arról is beszélt, hogy fellépnek azok ellen a "sufni" magánszolgáltatók ellen, amelyeket még a adóhatóság sem lát, és annak is gátat vetnek, hogy a magánorvosok a háziorvosokon keresztül "rendeljenek meg" vizsgálatokat.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nesze neked, új szuperállampapír: százmilliárdokat tartanak a magyarok egy értelmetlenné vált befektetésben
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.